Transport Tycoon Deluxe OpenTTD
Kezdjük kis történelemmel. A Transport Tycoon számítógépes játékot a MicroProse nevű kiadó adta ki 1994-ben. Fejlesztője Chris Sawyer. Megjelent MS-DOS, Windows 95, PlayStation platformokra.
A játékban az a feladatunk, hogy egy véletlenszerűen generált szigeten egy közlekedési vállalkozást alakítsunk ki. Ehhez 4 különböző közlekedési ágazatot vehetünk igénybe: vasút, közút, repülés, hajózás. Mindegyiknek megvannak a maguk előnyei és hátrányai. A cél az, hogy a lehető legtöbb árut és utast szállítsunk minél több helyre, minél gyorsabban. Minden elfuvarozott áruért és utasért pénzt kapunk, és a pénzből tovább építhetjük birodalmunkat.
A Deluxe verzió, ahogy a neve is sugallja egy kiegészített, javított változata az eredeti játéknak.
Az egyik legszembetűnőbb változás a három új pályatípus, a trópusi, sarkvidéki, valamint a játékvilág megjelenése. Ezek nem csak grafikailag különböznek az alapjátékból már megismert mérsékelt éghajlatú pályától: más típusú nyersanyagok, újfajta gyárak, különböző kihívások várják a játékost. Például a sarkvidéki pályán a hóhatár feletti települések nem növekednek folyamatos ételutánpótlás nélkül, míg a trópusi égövi városoknak vízre van szüksége. Ide tartozik még, hogy a Deluxe verzióban nem csak számítógép által generált pályákon van lehetőség játszani, ugyanis egy komplett pályaszerkesztőt is mellékeltek a játék mellé.
forrás: Transport Tycoon Wikipédia , Transport Tycoon Deluxe WikipédiaMivel alapból DOS-ra készítették a játékot majd később megjelent Windows 95-re is, de ez a verzió már nem futott a mai korszerűbb operációs rendszereken így Windows XP-n se. Sok lelkes játékos nem volt hajlandó megválni kedvenc játékától így megszületett több platformon is gond nélkül futó OpenTTD verzió. Jelenlegi verziószám 0.7.1. Elindul Windows Xp, Windows Vista , Mac OS X és Linux rendszereken is. A játék mint a nevéből is kiderül open, vagyis nyitott, bárki számára ingyenes és letölthető és használható.
Legfrissebb verzió letöltése: www.openttd.org
Both comments and pings are currently closed.
augusztus 29th, 2009 at 08:58
ez alegjobb
január 1st, 2010 at 19:02
Igen valoban ez a legjobb játék.Nekem más Tycoon játékok nem is jöttek be.Mai napig ez a kedvencem.csak azt nem értem miért nem hozzák ki ujra XP alatt.Mivel ma már az XP vagy inkább a Vista viszi a primet lenne rá igény mert szerintem sok játékosban ma is ott él a vágy valahol eltemetve a sok autos és lövödözős meg miegymás játék alatt hogy ujra játszhasson ezzel az aranyos játékkal.Én jelenleg letölteném ezt az OpenTTD-t de “504 Gateway Time-out” felirat fogad.Remélem csak ideiglenesen.Több emberkétől is kérdeztem már hogy hogy lehetne megoldani ezt hogy DOS-is játék fusson XP alatt mivel nekem nagy kedvencem ez a GAME.Sajnos nem tudták megmondani én meg nem értek annyira a számitogéphez mint az ilyen felhasználok akik bootolják a gépet meg ilyen paranncssorokat irnak be.Csupán játszani szeretnék egyik kedvenc aranyos játékommal ujra de mivel DOS-os és Xp-n nem fut igy nemtudok pedig nagyon király játék.Ez inditotta el szerintem az egész Tycoon lázt és későbbi tycoon játékváltozatokat.
január 4th, 2010 at 23:02
amúgy tényleg a legjobb nekem megvan asszem….megnézem
január 17th, 2010 at 20:29
Cool, de hol lehet letölteni???
március 2nd, 2010 at 14:16
ez a kor legkirájabb stratégiai játéka:D:D:D:D
július 4th, 2010 at 13:25
Sztem is nagyon jó stratégiai játék, soha nem tudom megunni.
július 22nd, 2010 at 16:39
hol kell letölteni valaki megmondaná?
július 24th, 2010 at 22:00
Király játék ez nagyon jó XD
:Đ
augusztus 21st, 2010 at 15:29
na mondjátok már meg hogy kell letölteni
szeptember 17th, 2010 at 18:32
http://thor.hu/?download_view3_42_Transport_Tycoon_Deluxe_for_Windows
Innen pl, ez a verzió simán megy Xp-n
október 1st, 2010 at 19:36
Szerintem is nagyon jó!!!
március 17th, 2011 at 15:24
http://www.openttd.org/en/download-stable
amugy ott a link a szoveg vegen.
november 30th, 2011 at 09:06
kosz hogy elmondtatok neki mert nekem is kellet